Gyik
A Natural Dental Pest és Buda klinikáinkon nagy figyelmet fordítunk a dentálhigiénikusi tevékenységekre. Filozófiánk szerint a legmagasabb szintű betegellátás egyik nagyon fontos eleme a dentálhigiénikusi munkakör, mely segíti és előkészíti a fogorvos munkáját. A dentálhigiénikus alapvetően abban különbözik a fogászati asszisztenstől, hogy míg utóbbi kizárólag asszisztál, segít a fogorvosnak, addig a dentálhigiénikus – az asszisztálás mellett –bizonyos fogászati tevékenységeket önállóan (orvosi felügyelettel) folytathat.
A dentálhigiénikus a száj és fogak higiénéjével, egészségével foglalkozik. Vagyis elsődlegesen olyan kezeléseket végez, melyek a szájüreg és fogazat egészségének megőrzésében, a szájnyálkahártya, a fogágy és a fogazat betegségeinek megelőzésben, illetve kialakult betegségek esetén az orális egészség visszaállításában játszanak fontos szerepet. A prevenció előbb említett három részterületét egyrészt konkrét gyakorlati kezelésekkel, másrészt elméleti tudásának átadásával, egészségnevelő tevékenységgel (minden korosztályban) valósítja meg. Információt ad át, készséget fejleszt, szokást alakít ki. A pácienst instruálja, motiválja, bizonyos tevékenységeket, mozdulatokat gyakoroltat.
Gyakorlati tevékenységei:
Fogkőeltávolítás – professzionális szájhigiéniés kezelések (depurálás)
Stomato-onkológiai szűrővizsgálat (szájüregi rákszűrés)
Fogfehérítés
Plakkfestés (lepedék kimutatása a fogakon)
Polírozás (normál vagy Air-Brush sópolír)
Barázdazárás
Lenyomatvétel
Korona, híd, betét (inlay/onlay, overlay) beragasztás
Ideiglenes korona és híd készítése
Elméleti tevékenységei:
Tájékoztat a táplálkozás szájhigiéniai vonatkozásairól.
Segít a megfelelő szájhigiénia egyéni kialakításában.
Felvilágosítást ad a fluoridok alkalmazásának jótékony hatásairól, és a fluoridok alkalmazásának lehetőségeiről.
Felhívja a figyelme t a korai fogászati gondozás, a rendszeres fogorvosi ellenőrzés fontosságára
Gyakoroltatja a kivehető fogszabályozó helyes használatát, elmagyarázza a kezelés lényegét.
Segíti a kivehető fogpótlásokkal rendelkező pácienseket (elmagyarázza a helyes tisztítást, gyakoroltatja a ki és behelyezést).
Nem utolsó sorban pedig a gyakorlati tevékenységek közben is folyamatosan felvilágosítást ad. Igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a pácienssel, hogy ezzel is arraösztönözze a pácienst, hogy tudatosan vállaljon felelősséget a saját (illetve gyermekei, családtagjai) fogai egészségéért, hiszen az orális egészség az általános egészségi állapot része. Rendelőinkben dentálhigiénikusi akciókkal várjuk pácienseinket, melyet az akciók! menüpont alatt tekinthet meg!
0-3 éves gyermekem van
0-3 éves gyermekek fogászati gondozása, prevenciója és a „baby bottle” szindróma megelőzése A 0-3 éves kor a tejfogak előbújásának időszaka, az 1-2 éves kor a legveszélyeztetettebb korcsoport. A tejfogak megjelenése 6-30 hónapos kor között zajlik. Ezek a fogak nagyon érzékenyek az édességre, savas behatásokra, mert a zománcfejlődés nem fejeződött be. Ebben az életkorban a helytelen […]
Dentálhigiénikusi tevékenység
A Natural Dental Pest és Buda klinikáinkon nagy figyelmet fordítunk a dentálhigiénikusi tevékenységekre. Filozófiánk szerint a legmagasabb szintű betegellátás egyik nagyon fontos eleme a dentálhigiénikusi munkakör, mely segíti és előkészíti a fogorvos munkáját. A dentálhigiénikus alapvetően abban különbözik a fogászati asszisztenstől, hogy míg utóbbi kizárólag asszisztál, segít a fogorvosnak, addig a dentálhigiénikus – az asszisztálás […]
Dohányzom, alkoholt fogyasztok
Az alkohol, a dohányzás és a helytelen táplálkozás fogakra és szájnyálkahártyára gyakorolt hatásai! A szájüregi daganatok kialakulásában a dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak van a legnagyobb szerepe, bár a betegség lefolyását befolyásolja a korai felismerés és kezelés. Az alkohol továbbá szájszárazságot okoz. A savas alkoholok, mint pl. a bor rendszeres fogyasztása (nagy mennyiségben) eróziót okoznak a […]
Fogászati implantátum gondozása, tisztítása
Tudnivalók az elkészült implantációs fogpótlásról és annak tisztításáról Az implantátumok élettartama nagyban függ a megfelelő szájhigiéniától. A megfelelő tisztítás azért is nagyon fontos, mert bár magában az implantátumban nem alakulhat ki szuvasodás, de az azt körülvevő íny és tartószövetek begyulladhatnak, további betegségeket idézve elő. Kiemelt terület az íny és az implantátum találkozásánál lévő ínyszél, aminek […]
Kismamák fogászati gondozása
Dentálhigiénikusaink és orvosaink különösen nagy figyelmet fordítanak a kismamák fogászati állapotának vizsgálatára, problémáik megoldására, kérdéseik megválaszolására. A kisbaba egészségéhez elengedhetetlen az anyuka egészséges állapota. Ezt nagyban befolyásolja az egészséges táplálkozás, ami jó fogak nélkül nehezen megvalósítható. Fogak hiányában nehezített a rágás, lyukas fog esetén pedig sokszor fájdalommal kell megküzdeni. A megváltozott hormonháztartás miatt pedig az […]
Mi vezethet fogérzékenységhez?
Tapasztalta már, hogy hideg, meleg vagy édesség hatására megfájdulnak, érzékennyé válnak a fogai? Ha igen, ez valószínűleg fognyaki érzékenységet jelez, mely felnőtteknél gyakran előfordul. Ez a fájdalom többnyire időszakos, nem állandó, viszont néha nagyon kellemetlenné válhat. Mi vezethet fogérzékenységhez? A dentin szabaddá válása a fognyakon, mely elsődleges oka az íny visszahúzódása!(Az ép fogíny beborítja a […]
Vérzik a fogínye fogmosáskor?
A fogmosás során vérző fogíny fogínyelváltozásra utalhat A fogínyelváltozás egy általánosan jelentkező probléma, amit a foglepedék kialakulása a fogakon állandóan képződő ragadós baktériumfilm okoz. Ha a lepedéket nem sikerül elég hamar eltávolítani, akkor a lepedéket képző baktériumok által termelt méreganyagok (toxin) miatt a fogíny megduzzad és érzékennyé válik. Ezt nevezzük ínygyulladásnak. A vérző fogíny a […]