Dentálhigiénikusi tevékenység
A Natural Dental Pest és Buda klinikáinkon nagy figyelmet fordítunk a dentálhigiénikusi tevékenységekre. Filozófiánk szerint a legmagasabb szintű betegellátás egyik nagyon fontos eleme a dentálhigiénikusi munkakör, mely segíti és előkészíti a fogorvos munkáját. A dentálhigiénikus alapvetően abban különbözik a fogászati asszisztenstől, hogy míg utóbbi kizárólag asszisztál, segít a fogorvosnak, addig a dentálhigiénikus – az asszisztálás mellett –bizonyos fogászati tevékenységeket önállóan (orvosi felügyelettel) folytathat.
A dentálhigiénikus a száj és fogak higiénéjével, egészségével foglalkozik. Vagyis elsődlegesen olyan kezeléseket végez, melyek a szájüreg és fogazat egészségének megőrzésében, a szájnyálkahártya, a fogágy és a fogazat betegségeinek megelőzésben, illetve kialakult betegségek esetén az orális egészség visszaállításában játszanak fontos szerepet. A prevenció előbb említett három részterületét egyrészt konkrét gyakorlati kezelésekkel, másrészt elméleti tudásának átadásával, egészségnevelő tevékenységgel (minden korosztályban) valósítja meg. Információt ad át, készséget fejleszt, szokást alakít ki. A pácienst instruálja, motiválja, bizonyos tevékenységeket, mozdulatokat gyakoroltat.
Gyakorlati tevékenységei:
- Fogkőeltávolítás – professzionális szájhigiéniés kezelések (depurálás)
- Stomato-onkológiai szűrővizsgálat (szájüregi rákszűrés)
- Fogfehérítés
- Plakkfestés (lepedék kimutatása a fogakon)
- Polírozás (normál vagy Air-Brush sópolír)
- Barázdazárás
- Lenyomatvétel
- Korona, híd, betét (inlay/onlay, overlay) beragasztás
- Ideiglenes korona és híd készítése Elméleti tevékenységei:
- Tájékoztat a táplálkozás szájhigiéniai vonatkozásairól.
- Segít a megfelelő szájhigiénia egyéni kialakításában.
- Felvilágosítást ad a fluoridok alkalmazásának jótékony hatásairól, és a fluoridok alkalmazásának lehetőségeiről.
- Felhívja a figyelme t a korai fogászati gondozás, a rendszeres fogorvosi ellenőrzés fontosságára
- Gyakoroltatja a kivehető fogszabályozó helyes használatát, elmagyarázza a kezelés lényegét.
- Segíti a kivehető fogpótlásokkal rendelkező pácienseket (elmagyarázza a helyes tisztítást, gyakoroltatja a ki és behelyezést).
Nem utolsó sorban pedig a gyakorlati tevékenységek közben is folyamatosan felvilágosítást ad. Igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a pácienssel, hogy ezzel is arra ösztönözze a pácienst, hogy tudatosan vállaljon felelősséget a saját (illetve gyermekei, családtagjai) fogai egészségéért, hiszen az orális egészség az általános egészségi állapot része. Rendelőinkben dentálhigiénikusi akciókkal várjuk pácienseinket, melyet az akciók! menüpont alatt tekinthet meg!