Gyermekfogászat

A Natural Dental számára nem csak felnőtt páciensek fontosak, hanem a kiskorúak megfelelő szájhigiéniájára, egészséges fogazatuk védelmére is rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk. Ennek középpontjában a fogak és az íny egészségének megőrzése áll.
Éppen ezért mindkét fogászati rendelőnkben, Pesten és Budán  gyermekfogászati ellátás is igénybe vehető.

A szülőket komoly felelősség terheli gyermekeik ép fogazatának fejlődésében és megőrzésében. A helyes szájápolást, majd az erre nevelést azonban már az első pillanatban el kell kezdeni. Már kisgyermek korban érdemes először a gyermekeket fogorvoshoz vinni.

Natural Dental Buda rendelőnkben hétfőnként délután és csütörtökönként délelőtt gyermekfogászati és fogszabályozó rendelés zajlik.

Feladatunk elsősorban az ép fogazat megőrzése, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészséges állapot fenntartása hosszú távon, mellyel a preventív (megelőző) fogászat foglalkozik.

A gyermekekkel célszerű már akkor ellátogatni fogorvoshoz, amikor még semmilyen panaszuk nincs. Fogorvosi rendelőnkben színezők, matricák játszóházikó és sok-sok játék várja gyermekét, amivel minden félelemét eloszlatjuk. Mivel csupa pozitív hatás éri, szívesen vállalkozik a következő látogatásra is.

A rendszeres kontrollal egyrészt megelőzhető a rendellenességek kialakulása, másrészt mire ténylegesen sor kerül valamiféle beavatkozásra, a gyermek már bizalommal érkezik a fogorvoshoz.

Gyermekszakorvosunk és fogszabályozó szakorvosunk: Dr. Kakasi Csongor.

Barázdazárás

A barázdazásárás preventív jellegű kezelés. Főként gyermekek esetében alkalmazzuk a tejfogak és a maradandó fogak megóvása érdekében.

Mi is pontosan a barázdazárás?

A kisőrlő és őrlő fogak rágófelszínén található barázdák néha túl mélyek lehetnek. A fogkefe sörtéi nem képesek minden részt elérni, így a gyermekek fogmosással nem tudják megfelelően tisztán tartani ezeket a fogakat. Így a lepedék sok esetben észrevétlenül tapad meg és kezdi el roncsolni a fogzománcot.
A barázda mélyén megbúvó baktériumok pedig  szuvasodást okoznak. Ezeket a  barázdákat megelőzési céllal folyékony, esztétikus tömőanyaggal töltjük fel, megakadályozva a szuvasodásukat. Ezt hívjuk barázdazárásnak.

Sok esetben, csupán a zománc kifehéredése (white spot)  jelzi a szuvasodás kezdetét, melyet nem mindig észrevehető. Az idő múlásával a fog állapota egyre romlik. Az aláromlott fogfelszínek hirtelen beszakadása, a nagy üregek keletkezése és a fájdalom megjelenése tudatosítja a probléma súlyosságát. Ennek megelőzése érdekében ajánljuk, hogy látogasson el gyermekfogászatunkra Budapesten akár már az új őrlőfog kitörését követően, hiszen már ilyen korai szakaszban is elvégezhető a fúrás nélküli barázdazárás. Egy speciális folyékony tömőanyagot alkalmazunk a fogak rágófelszínén, az befolyik a barázdákba és így megakadályozza a lepedék bejutását, lerakódását.

A gyerekfogászatunk keretén belül 5-7 éves kor között az első nagyőrlők kezelését, 9-13 éves kor között pedig a második nagyőrlők, illetve a kisőrlők kezelését ajánljuk, közvetlen a fogak kitörése után.

A gyermekkori fogszuvasodás biztonságos megelőzése a barázdazárás. Ez a hatékony módszer teljesen fájdalommentes. A barázdazárást egészséges fogon, a fog áttörését követő fél éven belül célszerű alkalmazni. Javasolt félévenként fogászati ellenőrzésen résztvenni és az újonnan előtört fogak barázdazárását elvégezni, a már meglévőket ellenőrizni, szükség esetén cserélni.

0-3 éves gyerekek fogászati gondozása, prevenciója és a „Baby Bottle” szindróma megelőzése

A 0-3 éves kor a tejfogak előbújásának időszaka. Az 1-2 éves kor a legveszélyeztetettebb korcsoport. A tejfogak megjelenése 6-30 hónapos kor között zajlik. Ezek a fogak nagyon érzékenyek az édességre, savas behatásokra, mert a zománcfejlődés nem fejeződött be.

Ebben az életkorban a helytelen táplálkozás, helytelen folyadékpótlási szokás (cukros italok) okozza a korai tejfogszuvasodást = „Baby bottle” szindróma.

A kisbabák egészséges fogazatának megőrzése a szülők felelőssége! Sajnos a friss kimutatások szerint a 3 éves gyermekek 1/3-ának van szuvas foga. Az ok: megfelelő ismeretek hiánya, rossz szokások, káros egészség-magatartás, szülői következetlenség, rossz minta.

A szülő feladata a következő prevenciós magatartás betartása:

  •  Táplálja egészségesen (étel, ital) gyermekét.
  • Ne fertőzze meg. Ne nyalja le a gyermek kanalát, cumiját, kerülje a szájra puszit.
  • Szoptasson. Ez a szabályos fogazat kialakulásának egyik fontos tényezője.
  • Vegyes tápláláskor a pótlás kiskanállal történjen.
  • Ne adjon cukrot a gyermeknek.
  • Folyadékpótlás vízzel, ne cukros itallal.
  • Adjon rágcsálnivalót a 8-10hónapos babának (sajt, gyümölcs, zöldség, bio rágcsálnivaló)
  • Tej rágófogak megjelenése után darabosabb étel bevezetése, amivel rágásra készteti a babát.

A baba szájápolása

  • A csecsemő fogatlan szájüregét, ínyét naponta ki kell törölni textillel (gézlappal),
  • Az első tejfog megjelenése után esténként meg kell tisztítani a gyermek fogait, főleg az íny mentén (vattapálcika, törlőkendő, ujjra húzható baba-fogkefe)
  • 10-12 hónaposnak már adható fogkefe, hogy rágcsálja, ismerkedjen vele (puha, pici fejű, jól fogható).
  • A gyermekfogkrém fluorid tartalma 500ppm legyen. Eleinte alig rakunk rá fogkrémet, majd 2 éves kortól borsónyi mennyiséget.
  • Meg kell tanítani, hogy biztonságosan tudjon köpni és folyamatosan figyelnünk kell, hogy helyesen teszi-e.
  • 2 éves kortól fokozatosan rászoktatni a napi 2x-i fogmosásra.Fontos a szülői példamutatás, a gyermek utánzási hajlama miatt.

Ideális esetben a baba nem cumizik. A jól szopó csecsemő ritkán cumizik vagy szopja az ujját. Mindkettőnek vannak hátrányai, mert így nagyobb lehet a későbbiekben az állcsont deformáló hatás. Kapható már fogszabályozós cumi, illetve nyugtató cumi is, mely jól alkalmazható.

Ha fogbaleset történik, fogorvoshoz kell vinni a babát. Ha a fog benyomódik, általában magától újra előtör. Leggyakrabban a felső metszők sérülnek (letörik, benyomódik, eltűnik a fogmederben, kitörik).

1 éves kor körül panasz nélkül is tanácsos elvinni a gyermeket fogorvoshoz. Ezzel segít megelőzni a korai fogszuvasodást, figyelemmel kísérihetik a fogak, az állcsontok fejlődését.

Kismamák fogászati gondozása

Fogorvosaink és dentálhigiénikusaink különösen nagy figyelmet fordítanak a kismamák fogászati állapotának vizsgálatára, problémáik megoldására, kérdéseik megválaszolására. A kisbaba egészségéhez elengedhetetlen az anyuka egészséges állapota. Ezt nagyban befolyásolja az egészséges táplálkozás, ami jó fogak nélkül nehezen megvalósítható. Fogak hiányában nehezített a rágás, lyukas fog esetén pedig sokszor fájdalommal kell megküzdeni.

A megváltozott hormonháztartás miatt pedig az íny fokozottan reagál a lepedékre, így hamarabb begyullad. A nyál minőségében és mennyiségében végbemenő változások, a fogíny fokozottabb érzékenysége, s a megváltozott étkezési szokások felelősek a fogazat romlásáért. A leggyakrabban előforduló probléma a terhesség során az ínygyulladás.

A fogazat fejlődése az embrionális élet 7. hetében kezdődik meg.
A prevenció már a magzati életben is fontos szerepet tölt be, hiszen ekkor fejlődnek ki a foglécek és a fogcsírák, melyek meghatározzák a gyermek későbbi fogazati állapotát.

Az ajánlott fél éves kontroll vizsgálattal szemben, a terhesség ideje alatt 3 havonta ajánltott fogorvoshoz menni! Kötelező a szájhigiéniás kezelés, hiszen a szakember precízen és alaposan távolítja el a fogakról és az íny alól a nem kívánt lerakódásokat. Ezzel megóvja a fogat az idő előtti romlástól és megelőzhető az ínygyulladás is.

Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a magzati ártalmakra, mely a kisbaba minden szervére hatással lehet, így a fogazatára, állkapocs csontjaira is.

Lehetnek azonban olyan események, melyek közvetlenül befolyásolják a baba fogainak fejlődését.

  • Fertőzések: egy vírusos vagy bakteriális fertőzés megzavarhatja a fogcsíra fejlődését
  • Koraszülés: a koraszülés és az alacsony születési súly befolyásolhatja azoknak a fogaknak a fejlődését, amelyek a születés körüli időszakban alakulnak ki. Ez azért van, mert előfordulhat, hogy a koraszülött kisbabának „nem volt elég ideje” elegendő mennyiségű ásványi anyag felvételére.
  • Tetracyclin és röntgen: a fogorvosok tisztában vannak a kockázattal, amelyet a terhes kismamának adott tetracyclin tartalmú antibiotikumok jelentenek a kisbaba fogai számára. A tetracyclin ugyanis elszíneződést válthat ki a baba azon fogain, melyek éppen akkor vannak kialakulóban. A röntgensugárzás is befolyásolhatja a születendő kisbaba fejlődését. Mindenképpen tájékoztatni kell a kezelőorvost, fogorvost vagy az egészségügyi személyzetet a röntgenkészítés előtt a terhességről!
  • Higanyveszély: az amalgámtömés higanyt tartalmaz. Bár ez a mennyiség olyan kicsi, hogy az amalgámtömések biztonságosak, a terhesség alatt tanácsos elkerülni az amalgámmal járó fogkezelést, mert a higany képes áthatolni a magzatburkon.

A kisbaba optimális méhen belüli fejlődéséhez és fogainak egészséges kialakulásához hasznos figyelembe venni az alábbiakat:

  • Folsav szedése: napi 400 mikrogramm kiegészítés ajánlott a teherbeesés előtt és a terhesség első tizenkét hetében. A folsav szedése csökkenti a gerinc rendellenességek (pld.: nyitott gerinccel való születés) kockázatát.
  • A dohányzás mellőzése
  • Az alkoholos italok elkerülése
  • Csökkentsük a koffeinfogyasztást